Miután vasárnap átnéztem, és kiválogattam a családi fotógyűjteményből a számomra kedveseket, ma arra ébredtem, hogy szinte "irigylem" a szüleimet, ezekért a képekért. Nyilván, ami tetszik bennük, azt mind én képzelem oda, a valódi szituációkról nem sokat tudok. Egy-egy odavetett, - már a "tudósító", az idő/emlékezés által is "torzított", de mindenképpen a saját nézőpontjából értelmezett, és mindenképpen töredékes, a teljességet nélkülöző - komment kivételével :) Erről, most ennyit. Képről nem írnék, kitalálható(?) Az jut még eszembe, van az a játék/gyakorlat, - csoporton szoktam előhozakodni vele, - amikor egy halom, többnyire fekete-fehér fotóból választunk egyet-egyet, esetleg rögtön kettőt, lehet a "szabályokat" variálni, és történetet találunk ki hozzá. Ki, hol, mikor, kivel, mit...? Beszélgetésindítónak is jó. Miért ezt a képet választottam? Mi jut eszembe róla, milyen érzést kelt bennem, és a többi...? Most, hogy szabadságon vagyok, vissza tudtam térni ide, a kedves blogomhoz, talán a következőkben kicsit részletesebben is írok erről. Talán. Csak néhány nap, amit magammal tudok tölteni, be kell jól osztanom :)
