Lehet ezt a gyakorlatot millióféle módon játszani. Többször többféleképpen csináltuk a csoportjaimon. Értelmi sérült gyerekek, fiatalok kreatív foglalkozásain jó apropó volt az érzelmek kifejezésére, felismerésük gyakorlására, valamilyen ráhangoló játékkal felvezetve.
Az alap, legalábbis én valamikor ezzel kezdtem a variációk sorát: Van egy 'készlet' különböző formájú fekete fotókartonból kivágott forma. Egyszerű geometrikus, és amorf formák. Ezeket a csoportvezető készíti elő/legtöbbször, méghozzá azzal a szemponttal, hogy ezekből az elemekből arcok, arckifejezések legyenek kirakhatók...
Minden csoporttag kap egy ilyen kollekciót, és egy fehér lapot. Én később már úgy csináltam, hogy előre ovális formájúra vágtam ezeket.
Az instrukció, hogy a rendelkezésre álló elemek felhasználásával készíts egy arcot ill. valamilyen arckifejezést. Rendezgesd tetszés szerint, majd ragaszd fel a papírra!
A megbeszélés során a társak megoszthatják benyomásaikat: Milyen érzések ébrednek bennük, lehet beszélni az érzelmek kifejeződéséről, mit gondolnak arról, 'akit' a képen látnak, hogyan viszonyulnak hozzá? Lehet fantáziálni, történeteket, tulajdonságokat kitalálni egy-egy karakterhez, majd a Miért?-ekről beszélni.
Természetesen minden 'alkotó' lehetőséget kap a saját érzéseinek, benyomásainak megosztására is, reflektálhat a többiek által megfogalmazottakhoz... Jól verbalizáló csoportban így jelölődnek ki a beszélgetés fókuszai. :)
Hadd osszam meg egy élményemet ezzel a feladattal kapcsolatban.
Az egyik csoporton, amelyen gimnazista vendégek is jelen voltak, vagyis az idegenek jelenléte kisebb-nagyobb feszültséget keltett a tagokban (miközben nagyon is vágyták a 'kinti' világ szereplőivel való találkozást), egy szívesen rajzoló/'kézműveskedő', de öntörvényű, gyakran opponáló fiatal egészen sajátos módon hozta létre a saját képét. Először nem akart részt venni, - akkor úgy gondoltam szorong a feladat lehatároltsága, az idegenek jelenléte miatt. Azután míg a többieknek szétosztottam a kivágott elemeket, aközben ő rátalált a formák mellől leesett darabkák egy adagjára.
És így, ezekből készítette el a saját képét..., nem mellesleg szinte önarcképszerű vonásokkal...
Lehet így is. Természetesen reflektáltam erre, amennyire a csoport adottságai engedték, illetve amennyire az akkori keretek közé belefért - érzéseimre hallgatva közben.
Számomra fontosabb volt akkor az ő bevonódása a csoportba, hogy fel tudta adni kényszerű és rendszeres kívülállását, mint az eredeti feladat határainak merev betartatása. Ebben a konkrét esetben fontosabbnak tartottam az általa megélt élményt - pozitív, örömteli volt számára is, - mint azt, hogy feltétlenül megfejtsük, megfogalmazzuk mi történt, s vajh miért?
---
A fenti képek egy másik alkalommal, a feladatnak egy olyan variációjából születtek, ahol a színeket is használtuk, a 'portrékat' színes papírkivágásokkal tovább alakítva, egyénítve.
