"A múlt már megtörtént, a jövő az átláthatatlan, tehát tulajdonképpen nyilvánvaló, hogy csak a jelen pillanat létezik. Amikor egy szimfóniát végighallgatunk, ott van a figyelmünk, ahol éppen a tű van a lemezen. A tű nem emlékszik, mi volt és nem érdekli, mi lesz. Miért olyan nehéz ilyen tűvé válni? Az egzisztenciánk egy csónak, ami mindig a jövő felé halad, ha hátranézek minden eltűnik, távolodik; ez a melankólia, sírhatnékom van. Ha előre nézek, megijedek, mert nem látom, hogy mi jön és nem tudom hogy tudok-e arra menni, ami nekem kell és nem menni arra, ami nem kell. Sem hátranézni, sem előrenézni, csak ülni a csónakban nem nézni semerre, a kezem a vízben, talán unalmasnak tűnhet, pedig ez az itt és most. A múltat siratni és a jövőtől félni csak arra jó, hogy ne unatkozzak." - Feldmár András
Ez nagyon szép, de a kisebbik én ettől ideges lesz. Ez a sok okos szó nem nyugtatja meg. A sírás, meg a félelem se, de abban legalább érzi magát, ha nem érez, megsemmisült. Hogyan nyugtassam meg, hogy szükség van rá, itt a fizikaiban, az érzékiben. Belátóképessége nulla.
Mi az, hogy figyelem? Mi az, hogy ott van a figyelem, ahol...? Ki az, aki figyel?
Tudatom múlt tudat: "Háttal megyek, csak az kerül elém, amit már elhagyok.*"
Tűvé válni nagy lemondás:), nagy bizalom, és alázat. Elengedni a kontrollt.
Egyszer kimondani: Legyen meg a te akaratod.
Meg kell érni a változásra.
Hogyan?
Csak kérdéseim vannak :)
Weöres: Három vízszintes, egy függőleges
Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít.
Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.
-----
*Tandori Dezső: Egymás
Megkondítod magad, mint egy teret,
melyben eltávolodhatom,
látatlanul hagyom, hogy körül végy,
és az legyek, ahol vagyok.
Háttal megyek, csak az kerül elém,
amit már elhagyok.
