Az előző bejegyzés mottója "...minden lezárulás egyben az élet új lehetőségeinek születése." most ide is nagyon megfelel, és remélem erről is van szó:
pénteken tudtam meg, - na igen talán kicsit későn - hogy egy hét múlva, megszűnnek a kézműves foglalkozások az MRSz napközijében. Ezeket a foglalkozásokat, ha engem kérdeznek, szívesebben nevezem Kreatív Óráknak, mert ez jobban kifejezi az általam megfogalmazott célokat. A csoport tagjai fiatal felnőttek. Szóval tőlük búcsúzom mostanság. Évek óta találkoztunk, heti rendszerességgel, úgyhogy most van min dolgoznom.
Kívülállóként cseppentem a napközi életébe, iparművészként, amikor Csató Zsuzsa - akit egy jelnyelvi tanfolyamon ismertem meg, - meghívott, hogy az egyesületében tartsak meg egy karácsonyi kézműveskedést. A rákövetkező tavasztól rendszeresen találkoztam a fiatalokkal, hosszú ideig heti 2 alkalommal is. Az évek során folyamatosan alakult a foglalkozások tematikája, célja, technikája. Majd 3 és fél éve elhatároztam, hogy elvégzem a MMSzKE által meghirdetett szocio- és művészetterapeuta csoportvezető képzést. Az itt tanultak/tapasztaltak újabb inspirációkat, szempontokat, eszközöket hoztak a csoportba. Közben a Csató Zsuzsa vezette Csupaszívek Társaságának működtetésébe beszállt az MRSz, majd új néven önállósultak. Én követtem a srácokat az új napközibe, bár az adottságok nem lettek kedvezőbbek, továbbra is egy fogadótér szolgált a foglalkozásaink helyszínéül, afféle "átjáróház". :( Az általam oly nagyon vágyott védett, háborítatlan csoportszoba, a zavartalan minőségi munka alapvető feltétele továbbra is álom maradt, ahogy további művészetterápiás gyakorlatok alkalmazásának lehetősége is. E korlátok között is megszámlálhatatlan vidám és felszabadult órát tölthettünk együtt a fiatalokkal, és voltak drámák, konfliktusok is, a csoport tagjai megfogalmazták problémáikat, és az adott keretek között ezekkel is foglalkoztunk. A napközi ellátottjait az erre szakosodott szakemberek középsúlyos értelmi sérültnek címkézik/minősítik, és boldog-boldogtalan fogyatékosként beszél róluk. A fiatalok közül néhányan, találkozásaink során rendszeresen szóban is megfogalmazták kirekesztettség élményüket, emellett a csoportfolyamatban meg-megjelentek az intoleráns, megítélő, kirekesztő mintákat másoló magatartásformák is.
Az általam vezetett vizuális művészeti foglalkozások egyik számomra fontos célja volt, a csoport működésének alapjául szolgáló, hierarchia mentes, egymás elfogadására épülő értékrend közvetítése, működtetése.
A hatéves, eseményekben gazdag folyamat lezárásának valódi okát nem megfogalmazta meg a frissen megbízott helyettes vezető, aki azért jó régóta ismer, és aki most érdemeim elismerése mellett bocsátott utamra, a szűkös anyagi keretekre hivatkozva. Kac-kac. :)
Hiányozni fognak a srácok, a találkozások.
...és egy fotó a pénteki kézműveskedés témájáról:
