Mennyi energiámat emésztette fel, hogy elképzeljem, ami fekete betűkkel volt úgy-ahogy leírva, a főiskolai jegyzetek olcsó, sárguló lapjain. Mennyire cinikus elképzelés volt mindezt épp csak a gyenge minőségű kötésrajzokkal egészíteni ki, milyen nagyképű és fellengzős a gépek sémarajzaival, a 'csináljunk úgy mintha' cselekvések kiváló példája: esélyt se adni a valódi elmélyülésre, megértésre, vagy csak további plusz körökre kényszerítve, de azt ugye már nem az iskola adta, az már a partizán része a dolognak.
Milyen lehangoló volt kézhez kapni mindkét áruismeret jegyzetet, s a szövetszerkezettanét is, a telefonkönyvszerű felsorolásgyűjteményt, az üresen maradt négyszögekkel, melyek mind jól érzékeltették, leképezték azt a hiányt, mely a képzés megkérdőjelezhetetlen részének tűnt. Milyen igyekezettel, s mennyi bizonytalansággal próbáltam ezeket az ürességeket betölteni jól tapintható érzéki tartalommal, s mennyire félsikerrel zárult e tevékenykedés. Pedig még egy-két évig utána is....
Most felkeveredni látszik a múlt, az akkori rossz érzések új hányingerekkel törnek fel, ki tudja miért. A félbe maradt törekvések értékelődnek újra, jó érzések és rosszullétek vegyesen.
Valami, amihez volt volna érzékem nem kevés, amiben tudom teljesedhettem volna, de nem, hiszen semmiféle értelmes párbeszédnek sem volt esélye képzők és képződők között, s azután munkaadóimmal sem munkavállalóként, sem kivitelezőinkkel saját útjainkat járva.
Ez itt most önsajnálattól csepegő panaszáradatnak tűnhet, egy megkeseredett, inkább mindenki másban, mint magában kudarcaira okot kereső frusztrált ember kifakadásának. De igazából k*vára nem érdekel minek látszik. Ez itt az én szobám, az én múltam-jelenem. Hogy elém csapta a sors, egy feladat, találkozás folytán, nyilván oka van. Én azt hittem már nincs vele dolgom, elgyászoltam, megértettem, lezártam, ha akkor sem tűnt könnyűnek. Elkönyveltem sajátos körülmények és saját tehetetlenségeim következményeként. Ennyi. Hát nem. Tud még fájni, mert veszteség, mint egy régi be nem teljesült szerelem (Monsieur Jacquard :), most itt állok ezzel az egésszel, rendesen megcsalatva, pedig még mindig úgy érzem, egymásnak lettünk volna volt teremtve, s valamiért valahol mégis félrement... Ha-ha. De akkor most hogyan is tovább?
ez meg csak úgy hevenyészetten egy-egy részlet a régi jegyzetből,
és egy friss kiadású angol nyelvű albumból/tankönyvből.
Utóbbit élvezet volt lapozgatni
