„(…)
27 éves koromban tele voltam "kérdésekkel" és
"rejtélyekkel" az emberiség külső életére vonatkozólag; ugyanakkor a
lélek mivolta és a szellemi világgal való kapcsolata kialakult, kész
szemléletként egyre határozottabb formában jelent meg belső világomban.
(…)
Annak az eszmevilágnak, amelyben akkoriban éltem, lényeges eleme volt, hogy a
fizikai világ nem jelentett számomra valóságot.
(…)
És akkor észre kellett vennem, hogy addig alapjában véve milyen kevéssé éltem
együtt a külső világgal. Amikor visszahúzódtam az emberekkel való
érintkezéstől, mindig újra észrevettem, hogy addig csak a belső világomban
észlelt szellemi világban voltam igazán otthon. Ehhez a világhoz könnyen
kapcsolódtam. Gyakran gondoltam arra, hogy egész gyermekségem és fiatalságom
idején milyen nehezen tudtam érzékeimen keresztül utat találni a körülöttem
levő világhoz. Mindig nagy fáradságomba került, hogy emlékezetembe véssem az
adatokat, amelyeknek a megjegyzése pl. a külső tudomány területén szükséges.
Mindig újból és újból meg kellett néznem egy természeti tárgyat, ha tudni
akartam, hogy hívják, tudományosan hova osztályozzák, stb. Azt mondhatnám, hogy
számomra a fizikai világ mintegy árnyékszerű, képszerű volt. Képekben jelent
meg előttem, ugyanakkor a szellemiséggel való kapcsolatomnak teljesen valóságos
jellege volt.
(…)
A szellemi világot, … mint valóságot láttam. Az emberek szellemi
individualitása egész világosan állt előttem. A fizikai testiség és a fizikai
világban végrehajtott tettek csak megnyilatkozásai ennek az individualitásnak.
Az individualitás összeköti magát a szülőktől származó fizikai csírával. A
halottakat tovább követtem szellemi világbeli útjukon. Egyszer egy
iskolatársam halála után írtam erről a képességemről egy korábbi tanáromnak, …
amit azonban meghalt iskolatársamról írtam azt egy szóra sem méltatta.
És
így jártam mindenütt, ha a szellemi világról beszéltem. Nem akartak hallani
róla. Legfeljebb az történt, hogy ez vagy az valamilyen spiritiszta dologgal
jött. Erről viszont én nem akartam hallani. Gusztustalannak tartottam ilyen
módon közeledni a szellemiséghez.
(…)
A szellemi világban éltem; ismeretségi körömből senki sem követett oda. A velük
való érintkezésem abból állt, hogy kirándulásokat tettem az ő világukba. De
végül is szerettem ezeket a kirándulásokat. … jó iskola volt ez annak a
művészetnek az elsajátítására, hogy szeretettel értsem meg azt, ami még csak
nem is igyekszik megérteni, amit én hordozok a lelkemben.
(…) az ember megismerheti a külső világ arcát, ha
szeretettel át tudja adni magát neki és ugyanakkor vissza is tud húzódni belső
világa szellemiségébe. Így az ember megtanulja azt is, hogy valóban a
szellemiségben éljen. A különböző intellektuális álláspontok elutasítják
egymást; a szellemi szemlélet viszont éppen csak „álláspontokat” lát bennük. A
különböző álláspontok különbözőképpen látják a világot. Olyan ez, mintha egy
házat különböző oldaláról fényképeznénk. A képek különbözők; a ház ugyanaz.
Aztán körüljárva a házat, átfogó benyomást kapunk róla. Ha valóban a szellemi
világban vagyunk, elismerjük az egyes álláspontok helyességét. Az egy
álláspontról készített felvételt helyesnek fogadjuk el. Aztán feltesszük a
kérdést, hogy ez az álláspont jogosult és helyes-e. …"
„… amikor az ember a földi létben születése után fejlődni
kezd, megismerőn áll szemben a világgal. Először fizikailag szemléli; de ez még
csak a megismerés kezdete. Ebben a szemlélésben még nem nyilatkozik meg minden,
ami a világban van. A világ lényszerű; de az ember eleinte még nem jut el ehhez
a lényszerűséghez. Még lezárja magát előle. Mivel saját lényét nem állítja
szembe a világgal, lényszerűség nélküli világképet alkot. Ez a világkép azonban
illúzió.
(
… ) nem a fizikai világ mögött van egy ismeretlen világ, hanem
magában a fizikai világban van a szellemi világ. … Az emberi tudat
számára tehát a fizikai világ lényszerű mivolta csak addig van elrejtve,
amíg kizárólag az érzékein keresztül észlel. … A megismerés nem leképezése
ennek a lényszerűségnek, hanem a lélek beleéli magát ebbe a lényszerűségbe.
(...) a lélek mintegy ingalengésben mozog oda és vissza a szellemi lényszerűvel
való eggyéválás és az önmagára eszmélés között. Amikor az objektív
szellemiségbe merül, tudattalan lesz, amikor pedig önmagára eszmél, tudatába
hozza a lényszerűt." (R. Steiner: Életutam)
Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése