2001. április 11-én, a költészet napján..,

...vagyis inkább József Attila* születésnapján, szerdán meghalt B. Anyám tőle szokatlan hangon hívott, hogy talán baj van..., de nem volt benne biztos, hogy Béla tényleg halott-e. Az akkori családommal, hármasban mentünk oda. Már ott állt a telek előtt a mentő. Megkértem az akkori társamat, - a férfit az akkori életemben, - hogy menjen előre. Csak utána léptem a kertbe, vánszorogtam hátra a ház mögé. A 'terasz-szerű' betonnégyszögön, egy világoskék lepedővel letakarva feküdt apám, a háza előtt. A mentősök megállapították és közölték a halál tényét, és nekünk kellet ezzel kezdeni vmit.

Távolról néztem meg, csak P-től az akkori 'emberemtől' tudom, aki erősebbnek mutatkozott nálam, hogy földre heveredett apámnak ott, kis erőfeszítést tükrözött az arca, talán mert kicsit kidülledtek a szemei, mint aki erőt fejt ki, P szerint ahogy a lelkét 'kinyomta' magából. Nekem ez így furcsa értelmezés. "Külsérelmi nyom nem volt." Egy kicsit lilább volt az arcszíne az átlagosnál. Csukott szemmel feküdt féloldalt, félig hason, mint aki alszik. Mindig álmában szeretett volna meghalni. Nem sikerült.... Ha jól emlékszem bent az asztalon félbehagyott tevékenysége nyomai fogadtak. Amúgy húsvétra is készülődött, locsolókölnivel, belső kedvességével, gondolom. 15-én vasárnap találkoztunk volna. A levette apám karjáról az órát, P kivette zsebéből a kulcsot,  én nem érintettem meg, nem tudtam hozzányúlni, nem éreztem milyen nehéz és merev a teste, csak láttam, milyen kiszolgáltatott, sérülékeny. Anyámnak az az érzése támadt, hogy még felfázik a férje ott.

Azóta a ház egy szobával bővült, a 'terasz' helyén. Nagyon ritkán, amikor ott vagyok, az is előfordul, hogy az étkezőből látom, Béla még mindig ott fekszik a betonon, jelvényes kis sapkájában, vászontornacipőben, barna 'munkásruhában', feje alatt a szemeteszsákkal, amit a kiürített kukához vitt magával... Hogyan kell/lehet valakit eltemetni? Antigoné nem én vagyok?**

[egyhalál-egyélet] 

kicsit továbbfirkáltam nagyapám 'családfáját'

*József Attila folyamatosan ott kísér/kísért az életemben utcák,  óvodák, kultúrházak és iskolák nevében és a 11-es szám is, dátumokban, házszámokban és egyebekben...
**szívesebben másoltam volna ide a búcsúztató szöveget, amit a temetésre írtam akkor, de elveszett...