Lassan...

véget ér ez az év, és minden bizonnyal elkezdődik egy újabb... jókívánságok regimentje... nincs igazán kedvem beállni a sorba... Legyen itt ez az apró kis reménysugár, hogy élhető lesz :) ...miközben odakint a sötétben már lőnek rendesen, s egyre ...  :)

...meg különben lehet már el is kezdődött, december 22-én a fény születésével a téli napfordulót követően, belső csendben, alig észrevehetőn... 

monologue ordinary

Ha már ideültettem Milát ebbe a blogba, arra a virtuális polcra, akkor a gondolatainak is illik teret engednem. Hát tessék:
"...az milyen vicces, hogy valaki előbb fuldoklik melletted, mert úgy érzi, hogy kevés a tere, a levegője :) Azután amikor megkapja/kiküzdi ezt a teret/távlatot/Luftot, akkor szemedre hányja a mértékét, a formáját, hőmérsékletét. Miközben a tőled telhető legjobb formán/de legalábbis az élhetőn dolgozol :) akkor ő rendszeresen tolja eléd a tükröt, amiben tényleg minden fordítva látszik...
...Pénelopé gondosan eltemetve.., mi végre, kézbesíthetetlen, kéretlen üzenet..."

- Frozen Mila -

Mila

Arra gondoltam, hogy mivel nem lehetek fenn folyamatosan a blogon, mármint a virtuális saját szobámban, hogy ilyenkor se legyen olyan elhagyatott, ideköltöztetem Milát, vagyis az avataromat :)
És akkor mindig lesz fenn valaki :) aki fogadja az erre tévedőket, már ha van olyan. 

3narancs szerelme / avagy...

...a csodálatos mandarinok. (valójában klementinek)

 a karácsony második napja, csak úgy játékosan... 

Első tél

 Father and me...

Most, így Karácsony elő-előestéjén egy kép Béláról, aki ugye már nem ünnepel velünk egy ideje.

Vagy ki tudja..? A képen meg még alig ismerjük egymást. Szeretem ezt a fotót róla. Én, mint egy 'ufó'.
---
A férfi, aki szeretett, mindennel együtt, s mindennek ellenére :))) Ja.

Karácsony az Álomállomáson

Tegnap megtartottuk az év utolsó csoportját, egyben elbúcsúztunk a helytől, ami eddig otthont adott nekünk. Úgy tűnik, ez okozott némi 'gondterhet' néhányunkban. Talán még nem vagyunk elég rugalmasak, a változásban előbb látjuk a riasztót, a nehézséget, mint a megújulás lehetőségeit. Tény, nem mi kezdeményeztük, lehet ezért terhelő kényszerként megélni. Arra kértem a többieket, emlékezzenek vissza néhány év távolába, mikor a Tűzraktérrel együtt szűnt meg találkozásaink akkori helyszíne, a Kisképzős sztorit nem is említettem...
Akkor is kicsit szorongósan jöttünk az újba, ami aztán annyi lehetőséggel gazdagította az összejöveteleket. A kiszámíthatóság,  a napfény, a fűtés, a belakható állandó tér, és eszközök, ez mind élvezetes újdonság volt, azután a romantikus és szeretett lepattantság után, ami tartogatott néha kellemesnek nem mondható meglepetéseket...
Úgyhogy én bizakodó vagyok. Ahogy itt a Wesselényiben kezdtünk/kezdhettünk el rendszeresen zenét hallgatni, és zenélni, úgy ez a költözés is tartogat/hat megújító impulzusokat. Csak észre kell venni őket, ha nem elég szembetűnőek is, gondolom...

A kölcsönös ajándékozás után, a karácsonyi készülődés jegyében Gabi megmutatta a gyertyamártás technikáját, amit mindenki kipróbált, teleettük magunkat mindenféle sütikkel és tortákkal, - köszönet az alkotóknak, - úgy láttam vendégeink is jól érezték magukat, tánc most nem volt, de nem is hiányzott talán. Végül becsuktuk magunk mögött a félemelet 3. sz ajtaját, találkozunk január 6-án, egy újabb állomáson...

munkalehetőségek

...nem megyek Ráckevére ped.asszisztensnek. Nagyon kedves, ha valaki rám gondol, és munkalehetőséget közvetít, de abszurdnak tartom, hogy kétórákat utazzak egy félállásért, a velejáró fizetésért..., 8 órában meg pláne nem, a közelbe sem, ahogy gyógyped.asszisztensnek mégúgyse, mert azt még fizikailag sem bírnám. Bár úgy gondolom, hogy pedassz-ként 8 órában folyamatosan gyerekközösségben dolgozni is nagyon kimerítő. Se tanár, se óvodapedagógus nem tesz ilyet. De a pedasszisztens különlegesen teherbíró fajta, neki meg se kottyan. Válogatok. Amíg tehetem. Na jah.
Akkor tudnám jól csinálni, ha nem szakadnék bele, nem égnék ki pillanatok alatt. Látom: nálam erősebb alkattal is milyen embertpróbáló tud lenni.
Továbbá se Érdre se Dabasra, se filantrópnak címkézett átgondolatlan, rosszul működtetett rendszerekbe megfeszülni, falrafelkenődni, eleve-kudarcra-ítélt helyzetekbe primadonnáskodni...
Nem nyavalygok. Ez van. Am tudnám nagyon jól csinálni. Ezt is, azt is. Van hozzá tehetségem. ;) Tényleg. De ez így nem fog menni. Minek titkoljam?
Lehet, most kicsit el is ragadott az indulat. Mert úgy tűnik, hiába a jószándék, rajtam nem lehet segíteni... Nyilván meg vagyok átalkodva :)
Kicsit elérhetetlennek tűnik az egzisztenciális biztonság. Végleg elúszni látszik a remény, hogy a testre szabott, rám méretezett munkát megtalálom, a megbecsültet. Maradok haszontalan. Oks. Viszem a csoportokat, amíg vannak, de az kevés lesz a boldoguláshoz. Akkor erre kell berendezkedni lelkileg, a kiszámíthatatlanban megtalálni az élhetőt. Vonzó kihívás. Még ráedzem. Köszönöm. Akkor ez az utam.

Lonc és más

Egészen meglepődtem, amikor megláttam a loncon a bimbókat. Rendesen nyáron virágzik, és ez meg is volt, bőségesen. Másodvirágzás augusztus-szeptemberben esedékes, de erre nem emlékszem idén. Mondjuk eszembe sem jutott. De most tél van. Mindjárt Karácsony.
Meglátjuk... Nagyon szép. A kép nem sikerült, részben mert szar a gépem :/

Lonicera japonica 'Halliana' - Japán futólonc

Hogy a téli jázmin most kezd virágozni, abban semmi különös nincs számomra, de annak is örülök :)

 Jasminum nudiflorum - Téli jázmin

Privát dzsungel / tél

Vulnerable Eden

shaker home

Hogy még nagyobb legyen a zűrzavar a blogon, és kövesse azt a szertelenséget, ami a gondolkodásomat is jellemzi, most a 'séker/shaker design'-ról írok. Mert valamikor igen vonzóak voltak számomra ezek a belső terek. Mindig is hangsúlyos és meghatározó (volt) a tér amiben éppen léteznem kell/kellett éppen. Ha másképp nem, hát gondolatban voltam kénytelen folyamatosan a kedvezőt, élhetőt megteremteni... Vagy rajzolni, tervezni szüntelen :) Annyira, hogy hivatásul is valami effélét szándékoztam választani. Nem úgy lett, és ma már elég jól megvagyok enélkül az időt rabló szórakozás nélkül is.

Volt egy időszak, amikor úgy gondoltam, hogy pont a shaker házak puritanizmusa lenne számomra a megfelelő. Ma már egy picit 'hűvösnek' találom őket, de még mindig vonz az egyszerűségük. És csak a 'design' része, továbbra sem az általuk képviselt ideológia, vagy szellemiség, aminek teret/keretet adott, ja és az életmód sem igazán :) Csak a tér. Mint kiindulás...

Akkor a színekkel is meg voltam elégedve, ma a barnák és kékek mellett kicsit túl soknak tűnik a fehér falfelület. Begyűjtöttem anno néhány amish enteriőr fotót is, vízkék falakkal - határozottan barátságosabbnak tűnnek... De nem vagyok ebben elég tájékozott, úgyhogy ennyi.

Kétálom

Tegnap Emőnél jártam. Adott egy csomó hasznos tanácsot, hogy hogyan tudnék kiegyensúlyozottabban működni a fizikaiban. Azon viszont nekem kell gondolkoznom, dolgoznom, hogy mi gátolja ugyanezt a lelkiben. Mondjuk tudom. Arról is beszéltünk, meg lehetne fogalmazni, hogy mit szeretnék elérni, min szeretnék változtatni, mit tudok ezért tenni. (Akkor ez most egy afféle szankalpa. Van ilyenem, de lehet mélyebben bele kéne mennem... :))
Erről jutott eszembe egy régebbi álmom:

" A gyerekkori házunkban vagyunk, ahol 6 éves koromtól fiatal felnőtt koromig éltem, mielőtt önálló lakásba költöztem. Álmomban családommal: társammal, gyermekemmel  vagyok a lakásban, bár ők sosem éltek velem ott. A szüleim szobájának ablakából ugyanennek a háznak egy másik nézetét látom: az intenzív-sárga külső házfalat. Szorosan a falhoz húzódva emberek sora áll, arccal felém. Nem ismerős az arcuk.

Tudom, hogy éppen egy földrengést élünk át mindannyian, de nyugodt vagyok. Nem érzek félelmet. Semmilyen érzelmet. Tudom, hogy a szeretteimért sem kell aggódnom.

Látom, ahogy hirtelen megmozdul, előre vágódik az egész fal felém dobva az embereket. Mindezt magasról nézem. (második emelet)

Még mindig nem érzek félelmet. Nyugodt vagyok.

Hátramegyek a fürdőszobába, kinézek a fürdőszobaablakon.: körülbelül azt látom, amit 20 évig is, amikor ott laktam abban a lakásban: Távol a hegyeket, a tv-adó tornyával. Csak nézek rezignáltan, amikor hullámozni kezd előttem a táj, nagyon filmszerű az egész, és elindulnak felém a hegyek.

Lenyűgöz a látvány. Mozdulatlanul nézem, ahogy közelednek felém. Nyugodt vagyok."

A 'földrengés' megvolt, mindenki túlélte. Ami miatt eszembe jutott, a lélekjelenlét, a bizalom - az nagyon vonzó ebben az álmomban.

Több mint egy év elteltével folytatása is lett:
"Egy fennsíkon, több emelet mély szakadék peremén állok. Odalent hosszan elterülő zöld mező. Ahogy lenézek, látom a függőleges földfalat, nem nő rajta növény. Szeretnék tovább menni, de a mélység utamat állja. A távolba elnézve, nagyon messze kiterjedt sárga folt: sárgálló virágmező. Nagyon messze van, de ahogy egyre nézem, felismerem a molyhos ökörfarkkórót¹ - sőt azt is tudom már, hogy ezt a mezőt egykor én ültettem: én szórtam ott szét, a magam gyűjtötte magokat. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy odajussak, de a szakadék félelemmel tölt el. Olyan erős a vágyam, hogy nekiiramodok, és leszaladok a függőleges földfalon. Baj nélkül leérek." - itt ér véget az álom. Úgy érzem az előzőt írja tovább. És elég pontosan mutatja az utamat. Akkor biztatásként éltem meg, és erőt merítettem belőle. Szeretek visszagondolni rá. Nehéz pillanatokban megerősítésként használni… Azóta megint eltelt nem-kevés idő. És most szeretnék karácsonyra egy harmadik álmot is :)))

¹ utána néztem, másik neve királydárda 

... erről meg ez a régi rajz ugrott:) be...*
-----

*erről meg ez: "I had jumped off the edge, and then, at the very last moment, something reached out and caught me in midair. That something is what I define as love. It is the one thing that can stop a man from falling, powerful enough to negate the laws of gravity." - Paul Auster, Moon Palace

 "Leugrottam a széléről, aztán a legutolsó pillanatban, valami kinyúlt és elkapott a levegőben. Valami, amit  szeretetként definiálok. Az egyetlen dolog, ami megállíthatja egy ember zuhanását, mert elég erős, hogy legyőzze a gravitáció törvényét."- Paul Auster, Moon Palace 

(a feltétel nélküli, megkülönböztetés nélküli szeretet/maitrī 'hordozójaként' megtapasztalni annak  félelemtől, szorongástól, szenvedéstől megszabadító erejét :)

eredeti - másolat / 2.

egy egészen korai kísérlet a látottak újraértelmezésére :))

eredeti - másolat / 1.

spontán önismereti munka óvodás korban :)))

Advent az Álomállomáson

Ma délután megtartjuk az év utolsó alkotó-csoportját. Iszonyat gyorsan elpárolgott ez az év.
Jövő héten meg karácsonyozunk egyet, ahogy szoktuk, szülőkkel, barátokkal, lesz talán tánc, de zene mindenképp, fenyőág, meg izzósor, talán mézeskalács és egyéb finomságok. Hogy lesz-e igazi ünnep: és leszáll a Menny a Földre, akár egy egészen kis időre, az rajtunk múlik. Remélem igen.

Ma hangolódunk a közelgőre, mellesleg készítünk még néhány ajándékot, festünk ragasztunk, csomagolunk. Napi tapasztalásom/persze én-világom, én szemüvegem: a sötét sűrűlése(így)
(S kizárólag Állomásunkon kívül:)
Épp csak abban bízhatunk, hogy jól vetettük el a fénymagokat...  :)
Ma ennyi lenne.

Idő

Korábban azt kérdezte valaki tőlem: Hogy lehet egy napból kettőt csinálni? - hogy tudom-e a titok nyitját??? Akkor eszembe jutott egy régi-régi módszer: Délben lefekszel aludni. Gyerekkoromban így működött, ha akartam, ha nem. 

Hát nem tudom, mostanában nem próbáltam. Ma kísérletezhetnék vele, mert baromi hosszúnak tűnik a napom, de ezt meg nem szaporítanám. :)

Hangolódás

Vannak napok, amikor versekkel ébredek. Ma ez rögtön kettő volt.
Valamikor Sebő énekelte őket, így könnyebben beúsznak a féléberbe...
Dőlttel a reggeli verssorok.
Akkor, most így, megyek dolgomra...

The Expulsion from the Garden of Eden

Szomszéd Kajüt Mesterének :) víziója az éppen veszendő Édenről. Amennyire univerzális, annyira individuális ;) Afféle helyszíni tudósításnak vélem..., SzKM optikáján keresztül láthatom, vetített illúzióink pusztulatát:
... a sérült vállról jut eszembe, hogy ott viselhetnénk a terheket, a középpontban vérző jobb kézzel teremthetnénk, de karmos mancsot idéz..., (a hajszálvékony csíkok a csuklón, hogy magunkat bántjuk épp, - de tudunk-e róla?)

...nem is beszélve a fák (egyik egy pálma - de mégis mit takar?) egymáshoz, és a hozzájuk tartozó személyhez való viszonyairól. Elhelyezkedésükről, méreteikről/arányaikról..., az egymásnak hátat fordító két alakról..., a pókláb-szerű törésvonalakról/repedésekről...,
......vagy akár,  a három szféra megjelenő arányairól, és formáiról, hogy ki/mi melyikben tartózkodik éppen..., a hatalmas kék égről, a lélek/psziché megtévesztő sebzetlenségéről/rejtett sebeiről, deformáltságáról?..., baljós fekete lyukakról..., a csonkolt Napról..., és így tovább...
Nem egészen friss kép, de ma rám kacsintott a szobából..., másnak lehetne talán erőltetett mindez itt összehordva, nekem most ezt hívja elő, így, ha valakiről, hát rólam szól. Szeretek ilyet is játszani :) Hogy ő, aki festette, mit gondolt akkor, nem tudom, de majd rákérdezek, s hogy mit szól majd ahhoz amit én látni vélek,  egyelőre szintén talány.
Abba most bele se gondolok, mi van sejtetve itt, saját-mozink mögé, s hogy miért ilyen sötét e vázolt realitás?/ha az...