...nem megyek Ráckevére ped.asszisztensnek. Nagyon kedves, ha valaki rám gondol, és munkalehetőséget közvetít, de abszurdnak tartom, hogy kétórákat utazzak egy félállásért, a velejáró fizetésért..., 8 órában meg pláne nem, a közelbe sem, ahogy gyógyped.asszisztensnek mégúgyse, mert azt még fizikailag sem bírnám. Bár úgy gondolom, hogy pedassz-ként 8 órában folyamatosan gyerekközösségben dolgozni is nagyon kimerítő. Se tanár, se óvodapedagógus nem tesz ilyet. De a pedasszisztens különlegesen teherbíró fajta, neki meg se kottyan. Válogatok. Amíg tehetem. Na jah.
Akkor tudnám jól csinálni, ha nem szakadnék bele, nem égnék ki pillanatok alatt. Látom: nálam erősebb alkattal is milyen embertpróbáló tud lenni.
Továbbá se Érdre se Dabasra, se filantrópnak címkézett átgondolatlan, rosszul működtetett rendszerekbe megfeszülni, falrafelkenődni, eleve-kudarcra-ítélt helyzetekbe primadonnáskodni...
Nem nyavalygok. Ez van. Am tudnám nagyon jól csinálni. Ezt is, azt is. Van hozzá tehetségem. ;) Tényleg. De ez így nem fog menni. Minek titkoljam?
Lehet, most kicsit el is ragadott az indulat. Mert úgy tűnik, hiába a jószándék, rajtam nem lehet segíteni... Nyilván meg vagyok átalkodva :)
Kicsit elérhetetlennek tűnik az egzisztenciális biztonság. Végleg elúszni látszik a remény, hogy a testre szabott, rám méretezett munkát megtalálom, a megbecsültet. Maradok haszontalan. Oks. Viszem a csoportokat, amíg vannak, de az kevés lesz a boldoguláshoz. Akkor erre kell berendezkedni lelkileg, a kiszámíthatatlanban megtalálni az élhetőt. Vonzó kihívás. Még ráedzem. Köszönöm. Akkor ez az utam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése