Karácsony az Álomállomáson

Tegnap megtartottuk az év utolsó csoportját, egyben elbúcsúztunk a helytől, ami eddig otthont adott nekünk. Úgy tűnik, ez okozott némi 'gondterhet' néhányunkban. Talán még nem vagyunk elég rugalmasak, a változásban előbb látjuk a riasztót, a nehézséget, mint a megújulás lehetőségeit. Tény, nem mi kezdeményeztük, lehet ezért terhelő kényszerként megélni. Arra kértem a többieket, emlékezzenek vissza néhány év távolába, mikor a Tűzraktérrel együtt szűnt meg találkozásaink akkori helyszíne, a Kisképzős sztorit nem is említettem...
Akkor is kicsit szorongósan jöttünk az újba, ami aztán annyi lehetőséggel gazdagította az összejöveteleket. A kiszámíthatóság,  a napfény, a fűtés, a belakható állandó tér, és eszközök, ez mind élvezetes újdonság volt, azután a romantikus és szeretett lepattantság után, ami tartogatott néha kellemesnek nem mondható meglepetéseket...
Úgyhogy én bizakodó vagyok. Ahogy itt a Wesselényiben kezdtünk/kezdhettünk el rendszeresen zenét hallgatni, és zenélni, úgy ez a költözés is tartogat/hat megújító impulzusokat. Csak észre kell venni őket, ha nem elég szembetűnőek is, gondolom...

A kölcsönös ajándékozás után, a karácsonyi készülődés jegyében Gabi megmutatta a gyertyamártás technikáját, amit mindenki kipróbált, teleettük magunkat mindenféle sütikkel és tortákkal, - köszönet az alkotóknak, - úgy láttam vendégeink is jól érezték magukat, tánc most nem volt, de nem is hiányzott talán. Végül becsuktuk magunk mögött a félemelet 3. sz ajtaját, találkozunk január 6-án, egy újabb állomáson...