„Egy fát szemlélek. Befogadhatom mint képet: meredő oszlop a fényárban, vagy sziporkázó zöldellés, melyet átjár a háttér kék ezüstjének szelídsége. Megérezhetem, mint mozgást: az áradó erezetet a tapadós, törekvő magon a gyökerek szívását, a levelek lélegzését, végtelen közlekedést földdel és levegővel, s magát az ismeretlen növekedést. Besorolhatom a fajtájába, és szemlélhetem mint egyedet: fölépítését és életmódját. Megtehetem, hogy jelenlegiségétől és formájától oly következetesen eltekintek, hogy már nem látom egyébnek, mint a törvény kifejeződésének - azon törvényének, mely szerint az erők szüntelen egymásnak feszülése folytonosan kiegyenlítődik, vagy amely szerint az anyagok összekeverednek és szétválnak… A fa nem benyomás, nem képzeletem játéka, nem kedélyem valamelyik állapota - szemben velem éli világát, és dolga van velem, miként nekem is vele, csak másképpen.” Martin Buber: Én és Te
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése