2014. december 31., szerda

Lassan...

véget ér ez az év, és minden bizonnyal elkezdődik egy újabb... jókívánságok regimentje... nincs igazán kedvem beállni a sorba... Legyen itt ez az apró kis reménysugár, hogy élhető lesz :) ...miközben odakint a sötétben már lőnek rendesen, s egyre ...  :)


...meg különben lehet már el is kezdődött, december 22-én a fény születésével a téli napfordulót követően, belső csendben, alig észrevehetőn... 

2014. december 30., kedd

monologue ordinary

Ha már ideültettem Milát ebbe a blogba, arra a virtuális polcra, akkor a gondolatainak is illik teret engednem. Hát tessék:
"...az milyen vicces, hogy valaki előbb fuldoklik melletted, mert úgy érzi, hogy kevés a tere, a levegője :) Azután amikor megkapja/kiküzdi ezt a teret/távlatot/Luftot, akkor szemedre hányja a mértékét, a formáját, hőmérsékletét. Miközben a tőled telhető legjobb formán/de legalábbis az élhetőn dolgozol :) akkor ő rendszeresen tolja eléd a tükröt, amiben tényleg minden fordítva látszik...
...Pénelopé gondosan eltemetve.., mi végre, kézbesíthetetlen, kéretlen üzenet..."
- Frozen Mila -

2014. december 29., hétfő

Mila

Arra gondoltam, hogy mivel nem lehetek fenn folyamatosan a blogon, mármint a virtuális saját szobámban, hogy ilyenkor se legyen olyan elhagyatott, ideköltöztetem Milát, vagyis az avataromat :)
És akkor mindig lesz fenn valaki :) aki fogadja az erre tévedőket, már ha van olyan. 

2014. december 26., péntek

3narancs szerelme / avagy...

...a csodálatos mandarinok. (valójában klementinek)
 a karácsony második napja, csak úgy játékosan... 

2014. december 23., kedd

Első tél

 Father and me...

Most, így Karácsony elő-előestéjén egy kép Béláról, aki ugye már nem ünnepel velünk egy ideje.
Vagy ki tudja..? A képen meg még alig ismerjük egymást. Szeretem ezt a fotót róla. Én, mint egy 'ufó'.
---
A férfi, aki szeretett, mindennel együtt, s mindennek ellenére :))) Ja.

2014. december 17., szerda

Karácsony az Álomállomáson

Tegnap megtartottuk az év utolsó csoportját, egyben elbúcsúztunk a helytől, ami eddig otthont adott nekünk. Úgy tűnik, ez okozott némi 'gondterhet' néhányunkban. Talán még nem vagyunk elég rugalmasak, a változásban előbb látjuk a riasztót, a nehézséget, mint a megújulás lehetőségeit. Tény, nem mi kezdeményeztük, lehet ezért terhelő kényszerként megélni. Arra kértem a többieket, emlékezzenek vissza néhány év távolába, mikor a Tűzraktérrel együtt szűnt meg találkozásaink akkori helyszíne, a Kisképzős sztorit nem is említettem...
Akkor is kicsit szorongósan jöttünk az újba, ami aztán annyi lehetőséggel gazdagította az összejöveteleket. A kiszámíthatóság,  a napfény, a fűtés, a belakható állandó tér, és eszközök, ez mind élvezetes újdonság volt, azután a romantikus és szeretett lepattantság után, ami tartogatott néha kellemesnek nem mondható meglepetéseket...
Úgyhogy én bizakodó vagyok. Ahogy itt a Wesselényiben kezdtünk/kezdhettünk el rendszeresen zenét hallgatni, és zenélni, úgy ez a költözés is tartogat/hat megújító impulzusokat. Csak észre kell venni őket, ha nem elég szembetűnőek is, gondolom...

A kölcsönös ajándékozás után, a karácsonyi készülődés jegyében Gabi megmutatta a gyertyamártás technikáját, amit mindenki kipróbált, teleettük magunkat mindenféle sütikkel és tortákkal, - köszönet az alkotóknak, - úgy láttam vendégeink is jól érezték magukat, tánc most nem volt, de nem is hiányzott talán. Végül becsuktuk magunk mögött a félemelet 3. sz ajtaját, találkozunk január 6-án, egy újabb állomáson...


2014. december 16., kedd

munkalehetőségek

...nem megyek Ráckevére ped.asszisztensnek. Nagyon kedves, ha valaki rám gondol, és munkalehetőséget közvetít, de abszurdnak tartom, hogy kétórákat utazzak egy félállásért, a velejáró fizetésért..., 8 órában meg pláne nem, a közelbe sem, ahogy gyógyped.asszisztensnek mégúgyse, mert azt még fizikailag sem bírnám. Bár úgy gondolom, hogy pedassz-ként 8 órában folyamatosan gyerekközösségben dolgozni is nagyon kimerítő. Se tanár, se óvodapedagógus nem tesz ilyet. De a pedasszisztens különlegesen teherbíró fajta, neki meg se kottyan. Válogatok. Amíg tehetem. Na jah.
Akkor tudnám jól csinálni, ha nem szakadnék bele, nem égnék ki pillanatok alatt. Látom: nálam erősebb alkattal is milyen embertpróbáló tud lenni.
Továbbá se Érdre se Dabasra, se filantrópnak címkézett átgondolatlan, rosszul működtetett rendszerekbe megfeszülni, falrafelkenődni, eleve-kudarcra-ítélt helyzetekbe primadonnáskodni...
Nem nyavalygok. Ez van. Am tudnám nagyon jól csinálni. Ezt is, azt is. Van hozzá tehetségem. ;) Tényleg. De ez így nem fog menni. Minek titkoljam?
Lehet, most kicsit el is ragadott az indulat. Mert úgy tűnik, hiába a jószándék, rajtam nem lehet segíteni... Nyilván meg vagyok átalkodva :)
Kicsit elérhetetlennek tűnik az egzisztenciális biztonság. Végleg elúszni látszik a remény, hogy a testre szabott, rám méretezett munkát megtalálom, a megbecsültet. Maradok haszontalan. Oks. Viszem a csoportokat, amíg vannak, de az kevés lesz a boldoguláshoz. Akkor erre kell berendezkedni lelkileg, a kiszámíthatatlanban megtalálni az élhetőt. Vonzó kihívás. Még ráedzem. Köszönöm. Akkor ez az utam.

2014. december 15., hétfő

Lonc és más

Egészen meglepődtem, amikor megláttam a loncon a bimbókat. Rendesen nyáron virágzik, és ez meg is volt, bőségesen. Másodvirágzás augusztus-szeptemberben esedékes, de erre nem emlékszem idén. Mondjuk eszembe sem jutott. De most tél van. Mindjárt Karácsony.
Meglátjuk... Nagyon szép. A kép nem sikerült, részben mert szar a gépem :/
Lonicera japonica 'Halliana' - Japán futólonc

Hogy a téli jázmin most kezd virágozni, abban semmi különös nincs számomra, de annak is örülök :)
 Jasminum nudiflorum - Téli jázmin

2014. december 14., vasárnap

2014. december 13., szombat

shaker home


Hogy még nagyobb legyen a zűrzavar a blogon, és kövesse azt a szertelenséget, ami a gondolkodásomat is jellemzi, most a 'séker/shaker design'-ról írok. Mert valamikor igen vonzóak voltak számomra ezek a belső terek. Mindig is hangsúlyos és meghatározó (volt) a tér amiben éppen léteznem kell/kellett éppen. Ha másképp nem, hát gondolatban voltam kénytelen folyamatosan a kedvezőt, élhetőt megteremteni... Vagy rajzolni, tervezni szüntelen :) Annyira, hogy hivatásul is valami effélét szándékoztam választani. Nem úgy lett, és ma már elég jól megvagyok enélkül az időt rabló szórakozás nélkül is.


Volt egy időszak, amikor úgy gondoltam, hogy pont a shaker házak puritanizmusa lenne számomra a megfelelő. Ma már egy picit 'hűvösnek' találom őket, de még mindig vonz az egyszerűségük. És csak a 'design' része, továbbra sem az általuk képviselt ideológia, vagy szellemiség, aminek teret/keretet adott, ja és az életmód sem igazán :) Csak a tér. Mint kiindulás...


Akkor a színekkel is meg voltam elégedve, ma a barnák és kékek mellett kicsit túl soknak tűnik a fehér falfelület. Begyűjtöttem anno néhány amish enteriőr fotót is, vízkék falakkal - határozottan barátságosabbnak tűnnek... De nem vagyok ebben elég tájékozott, úgyhogy ennyi.



2014. december 12., péntek

Kétálom

Tegnap Emőnél jártam. Adott egy csomó hasznos tanácsot, hogy hogyan tudnék kiegyensúlyozottabban működni a fizikaiban. Azon viszont nekem kell gondolkoznom, dolgoznom, hogy mi gátolja ugyanezt a lelkiben. Mondjuk tudom. Arról is beszéltünk, meg lehetne fogalmazni, hogy mit szeretnék elérni, min szeretnék változtatni, mit tudok ezért tenni. (Akkor ez most egy afféle szankalpa. Van ilyenem, de lehet mélyebben bele kéne mennem... :))
Erről jutott eszembe egy régebbi álmom:
" A gyerekkori házunkban vagyunk, ahol 6 éves koromtól fiatal felnőtt koromig éltem, mielőtt önálló lakásba költöztem. Álmomban családommal: társammal, gyermekemmel  vagyok a lakásban, bár ők sosem éltek velem ott. A szüleim szobájának ablakából ugyanennek a háznak egy másik nézetét látom: az intenzív-sárga külső házfalat. Szorosan a falhoz húzódva emberek sora áll, arccal felém. Nem ismerős az arcuk.
Tudom, hogy éppen egy földrengést élünk át mindannyian, de nyugodt vagyok. Nem érzek félelmet. Semmilyen érzelmet. Tudom, hogy a szeretteimért sem kell aggódnom.
Látom, ahogy hirtelen megmozdul, előre vágódik az egész fal felém dobva az embereket. Mindezt magasról nézem. (második emelet)
Még mindig nem érzek félelmet. Nyugodt vagyok.
Hátramegyek a fürdőszobába, kinézek a fürdőszobaablakon.: körülbelül azt látom, amit 20 évig is, amikor ott laktam abban a lakásban: Távol a hegyeket, a tv-adó tornyával. Csak nézek rezignáltan, amikor hullámozni kezd előttem a táj, nagyon filmszerű az egész, és elindulnak felém a hegyek.
Lenyűgöz a látvány. Mozdulatlanul nézem, ahogy közelednek felém. Nyugodt vagyok."
A 'földrengés' megvolt, mindenki túlélte. Ami miatt eszembe jutott, a lélekjelenlét, a bizalom - az nagyon vonzó ebben az álmomban.
Több mint egy év elteltével folytatása is lett:
"Egy fennsíkon, több emelet mély szakadék peremén állok. Odalent hosszan elterülő zöld mező. Ahogy lenézek, látom a függőleges földfalat, nem nő rajta növény. Szeretnék tovább menni, de a mélység utamat állja. A távolba elnézve, nagyon messze kiterjedt sárga folt: sárgálló virágmező. Nagyon messze van, de ahogy egyre nézem, felismerem a molyhos ökörfarkkórót1 - sőt azt is tudom már, hogy ezt a mezőt egykor én ültettem: én szórtam ott szét, a magam gyűjtötte magokat. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy odajussak, de a szakadék félelemmel tölt el. Olyan erős a vágyam, hogy nekiiramodok, és leszaladok a függőleges földfalon. Baj nélkül leérek." - itt ér véget az álom. Úgy érzem az előzőt írja tovább. És elég pontosan mutatja az utamat. Akkor biztatásként éltem meg, és erőt merítettem belőle. Szeretek visszagondolni rá. Nehéz pillanatokban megerősítésként használni… Azóta megint eltelt nem-kevés idő. És most szeretnék karácsonyra egy harmadik álmot is :)))

1 utána néztem, másik neve királydárda 


... erről meg ez a régi rajz ugrott:) be...*
-----
*erről meg ez: "I had jumped off the edge, and then, at the very last moment, something reached out and caught me in midair. That something is what I define as love. It is the one thing that can stop a man from falling, powerful enough to negate the laws of gravity." - Paul Auster, Moon Palace
 "Leugrottam a széléről, aztán a legutolsó pillanatban, valami kinyúlt és elkapott a levegőben. Valami, amit  szeretetként definiálok. Az egyetlen dolog, ami megállíthatja egy ember zuhanását, mert elég erős, hogy legyőzze a gravitáció törvényét."- Paul Auster, Moon Palace 
(a feltétel nélküli, megkülönböztetés nélküli szeretet/maitrī 'hordozójaként' megtapasztalni annak  félelemtől, szorongástól, szenvedéstől megszabadító erejét :)





2014. december 11., csütörtök

eredeti - másolat / 2.

egy egészen korai kísérlet a látottak újraértelmezésére :))

2014. december 10., szerda

eredeti - másolat / 1.

spontán önismereti munka óvodás korban :)))

2014. december 9., kedd

Advent az Álomállomáson

Ma délután megtartjuk az év utolsó alkotó-csoportját. Iszonyat gyorsan elpárolgott ez az év.
Jövő héten meg karácsonyozunk egyet, ahogy szoktuk, szülőkkel, barátokkal, lesz talán tánc, de zene mindenképp, fenyőág, meg izzósor, talán mézeskalács és egyéb finomságok. Hogy lesz-e igazi ünnep: és leszáll a Menny a Földre, akár egy egészen kis időre, az rajtunk múlik. Remélem igen.


Ma hangolódunk a közelgőre, mellesleg készítünk még néhány ajándékot, festünk ragasztunk, csomagolunk. Napi tapasztalásom/persze én-világom, én szemüvegem: a sötét sűrűlése(így)
(S kizárólag Állomásunkon kívül:)
Épp csak abban bízhatunk, hogy jól vetettük el a fénymagokat...  :)
Ma ennyi lenne.





2014. december 7., vasárnap

Idő



Korábban azt kérdezte valaki tőlem: Hogy lehet egy napból kettőt csinálni? - hogy tudom-e a titok nyitját??? Akkor eszembe jutott egy régi-régi módszer: Délben lefekszel aludni. Gyerekkoromban így működött, ha akartam, ha nem. 
Hát nem tudom, mostanában nem próbáltam. Ma kísérletezhetnék vele, mert baromi hosszúnak tűnik a napom, de ezt meg nem szaporítanám. :)

2014. december 5., péntek

Hangolódás

Vannak napok, amikor versekkel ébredek. Ma ez rögtön kettő volt.
Valamikor Sebő énekelte őket, így könnyebben beúsznak a féléberbe...
Dőlttel a reggeli verssorok.
Akkor, most így, megyek dolgomra...



2014. december 4., csütörtök

The Expulsion from the Garden of Eden

Szomszéd Kajüt Mesterének :) víziója az éppen veszendő Édenről. Amennyire univerzális, annyira individuális ;) Afféle helyszíni tudósításnak vélem..., SzKM optikáján keresztül láthatom, vetített illúzióink pusztulatát:
... a sérült vállról jut eszembe, hogy ott viselhetnénk a terheket, a középpontban vérző jobb kézzel teremthetnénk, de karmos mancsot idéz..., (a hajszálvékony csíkok a csuklón, hogy magunkat bántjuk épp, - de tudunk-e róla?)
...nem is beszélve a fák (egyik egy pálma - de mégis mit takar?) egymáshoz, és a hozzájuk tartozó személyhez való viszonyairól. Elhelyezkedésükről, méreteikről/arányaikról..., az egymásnak hátat fordító két alakról..., a pókláb-szerű törésvonalakról/repedésekről...,
......vagy akár,  a három szféra megjelenő arányairól, és formáiról, hogy ki/mi melyikben tartózkodik éppen..., a hatalmas kék égről, a lélek/psziché megtévesztő sebzetlenségéről/rejtett sebeiről, deformáltságáról?..., baljós fekete lyukakról..., a csonkolt Napról..., és így tovább...
Nem egészen friss kép, de ma rám kacsintott a szobából..., másnak lehetne talán erőltetett mindez itt összehordva, nekem most ezt hívja elő, így, ha valakiről, hát rólam szól. Szeretek ilyet is játszani :) Hogy ő, aki festette, mit gondolt akkor, nem tudom, de majd rákérdezek, s hogy mit szól majd ahhoz amit én látni vélek,  egyelőre szintén talány.
Abba most bele se gondolok, mi van sejtetve itt, saját-mozink mögé, s hogy miért ilyen sötét e vázolt realitás?/ha az...




2014. november 28., péntek

Játék Lilivel

Tegnap este megint kitaláltunk egy játékot Lilivel. Lehet, más ismer ilyet, de mi most játszottuk először, igaz hasonlókat már sokszor...

Lelkiállapotok és rögtönzött szituációk. Ez a lényege. Papírcetlikre összegyűjtöttünk egy csomó hangulatot, érzelmi vagy lélekállapotot, vagy amit annak gondoltunk. Ilyeneket, hogy CSALÓDOTT, LELKES, BOLDOG, BŰNTUDATOS, de volt olyan is, hogy PÖRGŐS, HATÁROZOTT, SZERELMES. 
Mi ketten játszottuk 20 kártyával, amik középen az asztalon hasaltak, vagyis írással lefelé fordítva, na... Az egyik játékos húz egy kártyát, és egy szituációba helyezve magát, a húzott lelkiállapotot mimikával, hanghordozással, tartalmi elemekkel, ezeket kísérő gesztusokkal megjelenítve, megszólítja a társát. Mond néhány mondatot, majd a másik játszó is húz egy érzelmet, lelkiállapotot jelölő kártyát, és ő azt megjelenítve, átélve kapcsolódik a szituba. Törekszenek arra, hogy minél jobban kapcsolódjanak egymáshoz, továbbfűzve a történetet, aminek tartalmát nyilván a megjelenítendő állapotaik is befolyásolják.  Nagyon izgalmasan alakult a CSALÓDOTT és a SÉRTŐDÖTT párosa, vagy a BIZONYTALAN és a KÖNYÖRGŐ interakciója, nem beszélve a REMÉNYVESZTETT és a SZERELMES improvizált duettjéről...
 Ja, és van még egy cél, hogy a játszók kitalálják, hogy a másik éppen mit érez, milyen állapotot jelenít meg. Emiatt elég nehéz, mert rendesen meg kell osztani a figyelmünket. Mi úgy játszottuk, hogy az improvizációból néha kiszólva, bemondtuk a tippünket, vagy beleszőttük a játékba: Örülök, hogy legalább te boldog vagy. ill. Jól látom, te most nagyon csalódott vagy? stb. Ha egyikünk eltalálta, akkor még játszott tovább, míg a másik az övét is felismerte...
A játék során kiderült, jobb ha előbb minden játékos átnézheti a többiek által felírt jelzőket is, hogy valamennyire képben legyen, mert különben nehéz a sok szinonimát végigsorolni egy-egy lehetőségnél.
Lili azt a szemétséget is megcsinálta, hogy már rég kitalálta, h mit játszom, de még hagyott kicsit nyűglődni a pörgős szerepében. Majdnem szétestem a végére. De jó volt. :)
 A játék után arra gondoltam, hogy ezt a játékot kipróbálom a csoporton, adaptálva kicsit az aktuális folyamatainkhoz, hiszen a múltkor amúgy is az érzelmek, érzések nonverbális kifejezésével, és felismerésükkel játszottunk... Erről is akartam írni már.

2014. november 27., csütörtök

ADHD



Egy esettanulmány részletei:
.
N 5 és fél éves volt, amikor megismertem. Egy önkormányzati óvoda nagycsoportosa, 24 társával együtt. A Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórháztól figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar diagnózist kapott, az óvodában és óvodán kívül is különböző fejlesztésekre, terápiákra járt. Naponta találkoztunk, és egyik feladatom volt, hogy délelőttönként kiemelten figyeljek rá, foglalkozzam vele.
.
A kedves arcú, csillagszemű, gyakran mosolygó kisfiút megismerve, tapasztaltam csapongó figyelmét, gyakran féktelen viselkedését, amivel nem kis riadalmat keltett környezetében.  
Beszéde nehezen érthető, fragmentált volt, olykor mondókaszerű rigmusokat ismételgetett. 
A csoportszobában gyakran ide-oda futkározott, sokszor elesett, átesett dolgokon, ha megsebesült fájdalomra, sérülésre nem reagált, szaladt tovább, mintha mi se történt volna. Tevékenységeiben kapkodás, nyugtalanság jellemezte.
Kezdeti törekvésem arra irányult, hogy elnyerjem bizalmát, hogy oda tudjon figyelni kéréseimre, jelzéseimre, létrejöjjön egy kapcsolat, amire építeni lehet, és tovább tudjunk lépni az óvónőkkel és fejlesztőpedagógusokkal közösen meghatározott célok megvalósítása felé. Vagyis, hogy segítsem felzárkózását, támogassam személyiségfejlődését, előmozdítsam a közösségi együttműködés szabályainak elsajátításában, betartásában.
.
Feltűnő volt, hogy mennyire nem hallgat a felnőttek szavára, s hogy mennyire megszokta már, hogy cselekedeteivel környezete rosszallását váltja ki.
Első gondolatom az volt, hogy mivel és hogyan segíthetném, hogy részvétele a csoportban kiegyensúlyozottabbá váljon, kevesebb konfliktus pattanjon ki közte és társai között, teljesítménye kiegyenlítettebb lehessen, és mindenek előtt, hogy megtapasztalhassa, hogy a gyerekközösségben többször és tartósabban képes összhangba kerülni társaival és tárgyi környezetével.
.
Megismerkedésünk idején megtapasztaltam, hogyan provokálja a szabályozást, ha kértem tőle valamit elszaladt, ahogy a többi felnőtt elől is, vagy dacosan megmakacsolta magát. Türelemmel, figyelemmel és elfogadással lassan mégis sikerült valamennyire a bizalmát elnyernem. Néhány nap után örömmel töltött el, amikor játékába bevont, megosztotta velem egy-egy élményét, illetve azt éreztem, hogy figyelget engem, hogy bízhat-e bennem?
.
Az együtt töltött hónapok alatt számos helyzetben figyelhettem meg N viselkedését. Már az első időben megismerhettem kiemelkedő képességeit is. Intenzív érdeklődéssel fordult a számára izgalmas témák felé, amikben akár az átlagosnál gazdagabbak voltak ismeretei. Szívesen gyurmázott, formagazdag figurákat készített, témaválasztásait sokszínűség, mintázását kreatív ötletesség jellemezte. Szívesen, és kreatívan épített legóból illetve fa építőjátékokból.
A csoport egy-egy tagjával csak rövidebb ideig szokott/tudott együtt játszani, mert ezekben a helyzetekben gyakoriak voltak a konfliktusok, indulatkitörések. Felnőttekkel való játékai természetesen kiegyensúlyozottabbak voltak.
Társaival való konfliktusainak forrása volt többek között, alacsony stressz tűrése, és hogy a helyzeteket gyakran félreértette, majd szélsőségesen reagált rájuk. Gyakran feszegette a határokat, nehezére esett a szabályok betartása, amit páros helyzetek megkönnyítettek.
Nyugtalanul hullámzó érzelmi állapot jellemezte, nehezére esett ellazulni, és dühkitöréseit követően nehezen nyugodott meg. A csoport egyik óvónőjének beszámolója szerint korábban egy-egy napra 3-4 „kiborulása” is jellemző volt. Szerencsére én ilyet nem tapasztaltam, de azt gondolom, hogy kiborulásból egy is sok… Láthatóan nem csak környezetét, de őt magát is megijesztették saját dührohamai.
.
Egy alkalommal, amikor az óvónő, büntetésül kiküldte a csoportszobából, N provokatív módon sorra nyitogatta az öltözőszekrények ajtaját, figyelve, hogy miként reagálok.
Amikor azt látta, hogy nyugodt maradok, lassan ki tudott jönni az oppozícióból, majd kérdésemre, hogy most mit lehetne tenni az összes nyitott ajtóval, szépen sorra visszacsukta azokat.
Hirtelen jött kreatív ötletek segítettek ezekben a nehéz helyzetekben, vagy amikor N nem tudott kapcsolódni, és nekem kellett kizökkentenem egy helyzetből, hogy figyelmét egy kérésre, feladatra irányítsam, vagy akár csak egy szabályt betartassak vele.
Volt, hogy bábokat használtam erre a célra, máskor a kedvenc játékfiguráját hívtam segítségül, de arra nem volt garancia, hogy ami egyszer bevált, legközelebb is működni fog.
Természetessé vált, hogy mindig rugalmasan, az aktuális helyzetből kell az adott szituációt megoldanom. Sokat segítettek az óvoda pszichológusával folytatott beszélgetéseink is.
 
N számára fontos lett volna, hogy minél több elfogadást tapasztaljon a környezete részéről. Azonban azt tapasztaltam, hogy már megkapta a többiektől a „rosszgyerek” stigmáját. A konfliktushelyzetekben gyakran indokolatlanul is őt okolták társai, máskor provokálták őt. Ezen szerettem volna változtatni, többek között személyes példával, és a helyzetek megbeszélésével. Természetesen ez lassú folyamat, akár visszalépésekkel, megtorpanásokkal.
.
N számára az is nagyon fontos, hogy a keretek/határok pontosan ki legyenek jelölve, majd következetesen be legyenek tartatva. A megszokott napi rutin felborulása (pl. egy kirándulás miatt) mindig kicsit visszavetette őt a kiegyensúlyozatlan működés felé. Ilyenkor a szabályokat sokkal nehezebben követte. Sokat segített, ha volt mód és idő felkészíteni őt ezekre a változásokra, de váratlan helyzetekben kiszámíthatatlanok voltak a reakciói.
.
Az óvónők elvárása volt, hogy N rendszeresen, minél többször, és minél hosszabb időre vegyen részt az általuk vezetett közös foglalkozásokon, kapcsolódjon be a játékokba, és csak, ha elfáradt, akkor lépjen ki ezekből a helyzetekből.
A délelőtti szabad játék, az ez alatt kialakuló hangos zsezsegés azonban N-t addigra általában már kifárasztotta. Ilyenkor félreülhettünk egy asztalhoz, és valamilyen társas- vagy fejlesztőjátékot vettünk elő. Társasjátékaink során tapasztaltam, hogy nehezen tanulta meg a szabályokat, figyelme gyakran elterelődött.
.
Azt is bevezettük az óvodapedagógusokkal egyetértésben, hogy a közös rendezvényeken, - mint amilyen egy bábelőadás, - ha észrevesszük, hogy N elfáradt, akkor felmentem vele a csoportszobába, és valamilyen logikai játékot játszva vártuk meg a rendezvény végét.
Egy ilyen alkalommal addig rakosgatta ki a tangram játék színes sokszögeit, először segítséget kérve, majd egyre önállóbban, míg ötödszörre, vagy hatodszorra önállóan is meg tudta csinálni. A kezdeti sikertelenség láthatóan frusztrálta, feszültté tette, és abba nem hagyta volna a próbálkozásokat. Megható volt a sikert, a többiek elismerését nyugtázó sugárzó öröme büszkesége. Munkám egyik célja, hogy minél több ilyen élményt élhessen át, és ezzel együtt erősödjön önértékelése, önbizalma, csökkenjen a feladathelyzetekben megélt szorongása, feszültsége, hogy megtalálja biztonságos helyét a közösségben.
.

Rendszeres olvasók